Ez nem könnyű dolog az ilyen naplóírás, de majd belejövök, mint úrifiú a pofozkodásba. /Fülig Jimmy/

 Bejegyzések |  Hozzászólások | Van szép archívum is | My del.icio.us
16 Feb 08

hiphop.ist.ic kritika

Most jöttem rá, hogy miért is jó nekem hogy meghallgatok ész nélkül mindenféle válogatásokat, bár az igaz hogy eddig nem került az utamba olyan ami nagyon kívül esett volna az ízlésvilágomon, de információim szerint legalább kettő ilyen is készülődik :) Tehát azért mert így megismerhetek stílusokat, amiket különben nem hallgatnék és kedvenc stílusaimban is találok olyat ami eddig valahogyan elkerülte a figyelmemet.

Na és akkor most jöjjön a legtöbb mássalhangzót tartalmazó nevű versenyzőnk Tschöppy, aki egy hip-hop válogatással örvendeztetett meg minket.

HIPHOP.IST.IC
Bevallom egy kicsit nehezebb dolgom volt, mivel a hiphop-pal úgy vagyok hogy meghallgatom, sőt van egy két három albumom is, de különösebben nem keresem, azért becsülettel meghallgattam ötször háromszor is az albumot és kellemesen kellett csalódnom mivel találtam rajt több olyan zenét is ami tetszik, ezek közül is kiemelném a 10-es tracket: CunninLynguists - Thugged Out Since Cub Scouts című feldolgozását (az eredeti itt) amit már az első alkalommal vagy ötször visszatekertem meghallgattam, és hát most is az szól :)

Hol? Mikor?
Ezt a poént tudom már előttem, de tényleg bárhol, bármikor.

Pont: 9.5/10
Szerintem nagyon kellemes kis válogatást kaptunk Tschöppytől, aki ügyesen összeválogatta nekünk a hiphopon belül is a különféle irányzatokat, úgy hogy várjuk a folytatást :)