Untitled
A napokban volt egy RSS feliratkozóm - akit most itt külön üdvözlök - és elgondolkoztam rajta, hogy jó lenne ha értelmet is adnék az RSSnek, nem csak a statisztikákat bújnám, hanem gyakrabban posztolnék.
A lustaság nálam nagyúr így a posztolás szándékának gondolatánál tovább ritkán jutok, pedig sok érdekes téma van amiről írhatnék, de mire nekiállnék már legalább 15 blogban írnak róla, ezért inkább megosztom azokat és ezzel úgy érzem megtettem amit meg kellett tennem.
Akartam írni többek között a Flickr888 -ról is, de fényképezőmet sem voltam képes elkattintani azon a napon, nem hogy posztoljak róla. Ugye most itt van az Olimpia is jó témának, de bevallom az meg engem nem túlzottan érdekel, az érmeknek persze örülök majd (elfog a nemzeti büszkeség vagy mi). Ez nem vonatkozik a plurk magyar szekciójának hivatalos indulójára pkittire, akinek olimpiai ténykedését - már csak hivatalból is - mindenképpen figyelni fogom és természetesen szurkulok neki a többi plurk lakóval együtt.
Most hogy mindezt google docsba vetettem és átfutattam a helyesírás ellenőrzőn, úgy érzem túl sok értelmet nem adtam az RSS-nek, de azért talán még van remény, vagy unsubscribe.
My del.icio.us