futok
Elkezdtem futni, tudom ez így önmagában nem nagy dolog, de én már lassan 3 éve halogatom, persze most ezért futóblogot nem fogok indítani, de egy bejegyzést talán megér.
A hétköznapi mozgásom nem sok, általában kimerül a kocsi és különböző objektumok (lakás, iroda, bolt, stb.) közötti távolságok gyalogos leküzdésén. Persze hétvégén azért vannak komolyabb megmérettetések, hosszabb séták, gombászás, néha kerékpározás.
Hogy miért pont most? A múlt héten öcsémmel elmentünk egy a Rám-szakadékot és Rám-hegyet érintő 13 km-es túrára, amit viszonylag elég jól bírtam, de másnap azért éreztem a lábam rendesen, ekkor már eldöntöttem most már nem halogathatom tovább, el kell kezdenem a futást. Az i-re a pontot talán az tette fel, hogy öcsém megmutatta a fennsíkot ahol futni szokott és csak pár hónapja fedezett fel a Google Maps segítségével.
Sajnos itthon ilyen szép helyet nem tudok, ezért a környező kis utcákban jelöltem ki magamnak egy útvonalat, amit megpróbálok egyenlőre egyben végig futni.
Tegnap már túl voltam a második futáson, még kétszer meg kellett szakítanom, de elszánt vagyok és meg tudom csinálni.
My del.icio.us