Találkozásom a felgyűrt aszfalttal
Nagy lendülettel haladtam a kereszteződés felé és miután meggyőződtem, hogy sem mögöttem, sem előttem nincs autó, határozottan rá is fordultam a fejben szépen kijelölt ívre. Az utolsó gondolatom az volt, hogy ha kissé módosítok az eredeti pályámon, akkor a járdán keresztül még nyerhetek pár métert. Aztán a nekem merőlegesen fekvő kamionok által felgyűrt aszfalt úgy gondolta, hogy más véget vet az utazásomnak, megdobta a bicajt, én meg ijedtemben behúztam mindkét féket, és a kerékpár kormánya felett sikeresen landoltam az aszfalton, végighorzsolva a bal alkarom és a jobb kézfejem. Aztán remélve, hogy nem látta ezt senki, felpattantam de már ott is állt egy autó, és a sofőr miután meggyőződött, hogy nincs semmi bajom, továbbállt. Később amikor az adrenalin szintem már normál értéket mutatott, elgondolkoztam, hogy mennyi minden tényezőnek kellett egybeesnie, hogy így járjak, ahogy. Ha nem arra megyek a bolthoz, vagy ha épp jön egy autó és lassítok, vagy az eredeti terv szerint nem is a bolthoz mentem volna először, hanem haza, stb. 5-6 évvel ezelőtt még az első gondolatom biztos az lett volna, hogy b…ssza meg az önkormányzat, hogy nem tudja rendbe tartani a kib…szott utakat normálisan, és akkor a kozmosz hiába is próbált volna bármilyen üzenetet közvetíteni felém, én vidáman tekertem volna tovább, de most már hiszem, hogy mindennek, ami történik az életünkben, valamilyen üzenete van, csak arra kell rájönni, hogy mi is az.
Na, de ez már az én személyes feladatom, és a külsérelmi nyomok még egy darabig emlékeztetni is fognak erre.
