apa lettem
A történet egy bugyuta kérdéssel kezdődött, pontosan 6 évvel ezelőtt, egy szokványosnak induló nap reggelén: de biztos, hogy ez a magzatvíz volt? Fél óra múlva már a kórház lépcsőjén igyekeztünk fel a harmadik emeletre. Később ahogy a gondolataimba temetkezve ültem a szülészet ajtaja előtt, bebocsátásra várva, mivel egyszerre csak egy apa lehet benn - és ebben a nővérek nem ismertek tréfát -, megjelent egy rég nem látott ismerős, aki vicces és véres szülési történeteivel próbálta elviselhetőbbé tenni számomra a várakozást. Aztán végre eljött az én időm, 11 órakor kitárult a fémajtó és kiszólt egy kedves hang, hogy na, apuka jöhet. Akkor szüljünk, mondtam, miután belebújtam a 2 mérettel kisebb köppenybe, fejemre dobtam a 3 mérettel nagyobb nylon sapkát és beléptem a szülőszobába. Az új jövevényt viszont nem érdekelte én mit tervezek, és az se zavarta, hogy a szüleinek a nagy izgalomban enni-inni se volt ideje, ő még egy darabig élvezni akarta a magzatburok adta békességet és nyugalmat. A szülésznők nagyon kedvesek voltak, megengedték hogy kipróbáljam a fit-ball labdát, és aggódva győzködtek, hogy nyugodtan menjek le a büfébe enni valamit, de én biztosra akarva menni, hogy nem maradok le semmiről, inkább maradtam. Aztán délután 4 után felgyorsultak az események, és tényleg mint a filmekben, a mai napig nem tudom honnan, ott termett 5-6 ember, elhangzott pár nyomjon anyuka, már nem kell sok, aztán hogy már kint is van a feje, és igen megvan, gyönyörű baba lett. Pár perc múlva már pólyába bugyolálva a kezembe tartottam, a tényleg gyönyörű és természetesen a legszebb csecsemőt, akit életemben láttam. Csak potyogtak a könnyeim, ahogy néztem ezt a kis törékeny és tehetetlen teremtést, aki innentől két, számára ismeretlen emberre bízza magát. Akkor még nem tudtam, csak sejtettem. hogy egy teljesen új világ köszönt be az életünkbe, ahol már nem azt és akkor csináljuk, amit és amikor szeretnénk. Ebben az euforikus hangulatomban, még azt se értettem, hogy a gyerek sírása hogyan tudna engem idegesíteni, hisz olyan szép. De tud, nagyon is.
Végül éhesen, de apai büszkeségtől duzzadt mellkassal hagytam el a kórházat, hát megtörtént, apa lettem és én nem fogom megismételni a szüleim hibáit, teljesen máshogy fogok mindent csinálni. Ez persze nem ennyire egyszerű, mint az elkövetkező 6 évben kiderült: sokszor amikor már megtörtént, amit nem akartam, tudatosult bennem, hogy megtettem, de ez már egy másik történet, aminek még koránt sincs vége.
Hát nem édes?