A pecás 
Hétvégén rászántam magam egy kis reggeli fotózásra, eredetileg ködbe burkolózott erdőt szerettem volna, ehhez csak a köd hiányzott, ezért a közeli csónakázótóhoz mentem végül. Hattyúk, pára, napfelkelte, -2 fok, szóval minden volt ott, ami egy jó fotózáshoz kell. A két órás bóklászásom közben találkoztam egy pecással, bár először mindketten rácsodálkoztunk egymás hobbijára, aztán végül megtaláltuk a közös pontot a napfelkelte fényeiben pompázó természet csodálatában.

A pecás

Hétvégén rászántam magam egy kis reggeli fotózásra, eredetileg ködbe burkolózott erdőt szerettem volna, ehhez csak a köd hiányzott, ezért a közeli csónakázótóhoz mentem végül. Hattyúk, pára, napfelkelte, -2 fok, szóval minden volt ott, ami egy jó fotózáshoz kell. A két órás bóklászásom közben találkoztam egy pecással, bár először mindketten rácsodálkoztunk egymás hobbijára, aztán végül megtaláltuk a közös pontot a napfelkelte fényeiben pompázó természet csodálatában.

Koncepció nélkül

Pár hete újra megjött a kedvem a fotózáshoz. Egy évig egyszerűen nem éreztem különösebb késztetést, hogy fényképezőgépet vegyek a kezembe, aztán ma Kristóf azt mondta délután: apa menjünk az erdőbe. Mivel az 50mm-es obimat már kicsit unom, feltekertem a 18-55-es alap obit és mentünk. Az eredménye pedig ez a minden átgondoltságot nélkülöző fotósorozat lett.

Van tanulság is: semmit sem kell erőltetni, és kell egy nagylátó obi.